Egy 26 éves férfi veréssel akarta megoldani a konfliktust
Garázdaság gyanúsítottját fogták el a veszprémi rendőrök.
Garázdaság gyanúsítottját fogták el a veszprémi rendőrök.
A nyomozók két hét alatt felderítették a Debrecenben történt bűncselekmény körülményeit. Egy 33 éves férfit bűnügyi őrizetbe vettek, az ügy iratait pedig megküldték az ügyészségnek.
A rendőrök eljárás alá vontak két férfit, akik közül az egyik Mezőkövesden ellopott egy gitárt, majd ismerőse később tőle tulajdonította el a hangszert.
Őrizetbe vettek a Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai egy 39 éves férfit, aki 80 liter gázolajat lopott…nem először.
A Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói elfogták azt a két fiatalkorút, akik egy este alatt két nyitva hagyott személygépkocsit is elvittek.
Az oroszlányi rendőrök két férfival szemben indítottak büntetőeljárást.
Egy kamionban bujkálva találtak rá egy körözött férfira a rendőrök Leányváron.
A gyanú szerint kölcsönkért, meglopta és előfizetéseket kötött egy idős asszony nevére az a 65 éves férfi, akit az angyalföldi rendőrök elfogtak.
A BRFK és a társszervek szerdán 262 menekültet fogadtak a fővárosban.
A 36 éves magyar-román kettős állampolgárságú férfit strandolás után lepték meg a KR NNI célkörözési nyomozói és a KR bevetési egyenruhásai.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
Telefont, játékkonzolt árult egy Békés vármegyei nő az interneten. Miután utaltak neki, nem küldte el az árut és megszakította a kapcsolatot a vevőkkel. A Mátrix Projekt keretében vádemelést javasol ellene a rendőrség.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.