Elismerések állami ünnepünk alkalmából
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője augusztus 20-a alkalmából ünnepélyes keretek között adta át munkatársainak az elismeréseket.
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője augusztus 20-a alkalmából ünnepélyes keretek között adta át munkatársainak az elismeréseket.
Nógrád megyéig követték a szeméremsértéssel gyanúsítható férfi nyomait a gödöllői rendőrök. Elfogták, kihallgatták, kezdeményezik bíróság elé állítását.
Beismerő vallomást tett.
A kiskunhalasi rendőrök a földön, a házak tetején, a Készenléti Rendőrség drónja a levegőből kereste az elkövetőt. Munkájukat a város térfigyelő rendszere is segítette.
Egy 23 éves szombathelyi férfivel szemben súlyos testi sértés és könnyű testi sértés bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folyik büntetőeljárás, 24 éves társát bűnsegédi magatartással gyanúsítják.
Ismét az M2-es metróvonalon tartott ellenőrzést a BRFK és a BKK.
Öt gyorshajtót is kiszűrtek a kecskeméti rendőrök mozgó sebességellenőrzés során Bács-Kiskun megyében. Volt olyan sofőr, aki 90 km/h helyett 193 km/h-val közlekedett.
Hollandiában fogták el az évekkel ezelőtti bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A férfit most hozták Magyarországra, ahol a budapesti nyomozók őrizetbe vették.
A BRFK és a társszervek csütörtökön 247 menekültet fogadtak a fővárosban.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. augusztus 18-án a 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 754 határsértőt tartóztattak fel és 312 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
Telefont, játékkonzolt árult egy Békés vármegyei nő az interneten. Miután utaltak neki, nem küldte el az árut és megszakította a kapcsolatot a vevőkkel. A Mátrix Projekt keretében vádemelést javasol ellene a rendőrség.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.