Felgyújtotta az édesanyja melléképületét
Két órán belül elfogták a kiskunhalasi rendőrök a 40 éves gyermeket.
Két órán belül elfogták a kiskunhalasi rendőrök a 40 éves gyermeket.
Az Autópálya Alosztály járőrei fogták el azt a magyar férfit, aki 14 határsértőt szállított egy lakóautóval.
Több körözés volt érvényben az ellen a 39 éves férfi ellen, akit a Balassagyarmati Rendőrkapitányság és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közös akció keretében fogtak el.
Pár órán belül beazonosították és elfogták a kiskunmajsai rendőrök a 24 éves elkövetőt.
Szolgálaton kívüli rendőr észlelte a tüzet Szombathelyen, azonnal bejelentést tett, így a tűz nem terjedt át más épületre.
Nem állt meg a rendőri jelzésnek, tovább közlekedett, majd Kispáliban árokba hajtott.
Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében tegnap egy összehangolt közlekedésrendészeti akciót tartottak a két megye rendőrei.
A váci rendőrök befejezték annak a 44 éves fővárosi férfinak az ügyét, aki közel 1 millió forinttal rövidítette meg alkalmi partnerét - a gyanú szerint.
Tahitótfaluban fújattak szondát a rendőrök.
Az újpesti rendőrök három betöréssel gyanúsítható férfit fogtak el; egyikük a gyanú szerint tíz fővárosi vendéglátóhelyre - közte több Római parti étterembe - tört be július végén.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.