Ketten egy ellen – kiraboltak egy szépkorút
A jászberényi rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, társa pedig már a bűncselekmény bejelentését megelőzően rendőrkézre került.
A jászberényi rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, társa pedig már a bűncselekmény bejelentését megelőzően rendőrkézre került.
Továbbra is jelentős erőket mozgatva keresik Bozsik Máriát.
A BRFK a lakosság segítségét kéri egy XVI. kerületben történt garázdaság ügyében.
Garázdaság miatt nyomoztak a bajai rendőrök egy házaspárral szemben, akiknek problémájuk akadt a kiszolgálással az egyik étteremben, ezért egyikük a pincér nyakába borította a halászlevét, a másik pedig nekiesett.
Évek óta bujkált öt-, illetve hároméves fegyházbüntetése elől két férfi, akiket most fogtak el a budapesti célkörözési nyomozók.
A BRFK és a társszervek pénteken 61 menekültet fogadtak a fővárosban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás elmulasztása miatt nyomoz.
A magyar rendőrök egy, a német hatóságok által körözött személyautót foglaltak le a Kiszombor közúti határátkelőhelyen.
A szabolcsi nyomozók őrizetében a transzformátor lopásra szakosodott piricsei társaság.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
Telefont, játékkonzolt árult egy Békés vármegyei nő az interneten. Miután utaltak neki, nem küldte el az árut és megszakította a kapcsolatot a vevőkkel. A Mátrix Projekt keretében vádemelést javasol ellene a rendőrség.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.