Budapesten kaptak segítséget – napi adatok
A BRFK és a társszervek pénteken 167 menekültet fogadtak a fővárosban.
A BRFK és a társszervek pénteken 167 menekültet fogadtak a fővárosban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Befejeződött a rendezvény.
A baleset miatt a fővárosból kifelé vezető oldalon torlódásra kell számítani.
A rendőrség feloldotta a zárást.
A gyűlés a Fővám téren folytatódik.
A zárás a közösségi közlekedést nem érinti
A résztvevők a Széchenyi térről folytatják útjukat a Fővám térre.
A bejelentésben foglaltak szerint a gyűlés résztvevői a Széchenyi téren megálltak.
A résztvevők a Szent István térről a Fővám térre vonulnak.
A 16 éves fiút a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.