Lezárt akta: kapálógép, kerékpár, láncfűrész – a tolvaj nem válogatott
Egy szentesi férfi nem szakosodott: lopott, amit tudott. A rendőrök elfogták.
Egy szentesi férfi nem szakosodott: lopott, amit tudott. A rendőrök elfogták.
Az egyenruhások 2022. szeptember 18-án, a másodfokú viharjelzés ideje alatt három embert mentettek ki a tóból.
Jelzett az alkoholszonda.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
A hétvége eseményei.
A ráckevei rendőrök befejezték annak a 49 éves nőnek az ügyét, aki a gyanú szerint elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról, majd fának csapódott. A baleset következtében a hátsó ülésen utazó 71 éves asszony a helyszínen meghalt.
Dr. Biró Attila r. alezredes lett a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese. Megyeri Zsolt r. alezredest a Bonyhádi Rendőrkapitányság vezetésével bízták meg.
Őrizetben a két feltételezett kábítószer kereskedő.
Egy 31 éves kecskeméti férfival szemben nyomoztak a tiszakécskei rendőrök, aki a gyanú szerint életveszélyesen bántalmazott egy 18 éves fiatalt, miközben biztonságszolgálati feladatait igyekezett ellátni.
A budapesti rendőrök pár óra alatt elfogták a feltételezett tettest.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.