Illegális látogatás
A pásztói rendőrök előterjesztést tettek egy 18 éves férfi letartóztatásának indítványozására, aki a kállói postára és egy családi házhoz is betört.
A pásztói rendőrök előterjesztést tettek egy 18 éves férfi letartóztatásának indítványozására, aki a kállói postára és egy családi házhoz is betört.
Majdnem kutyaeledel lett a „talált” szarvasból.
Autós pihenőben parkoló kamion rakományát apasztotta a gyanú szerint az a 31 éves férfi, aki ellen most fejezték be a nyomozást az érdi rendőrök. Az év elején elkövetett lopás tettesét négy nap alatt azonosították és Bács-Kiskun megyében elfogták.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai az 1401-es számú úton, illetve Győrújfalu és Győrzámoly községekben ellenőrizték a forgalomban résztvevőket.
Lopás, garázdaság és testi sértés miatt is felelhet a 30 éves elkövető.
A bicskei férfi egy üzletből lopott különböző ruhaneműket. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
A nyomozónő hangja nyugtatta meg azt a férfit, aki el akarta dobni magától az életét a XVIII. kerületben.
Egy német hatóságok által körözött személyautót foglaltak le a Csanádpalota Autópálya Határátkelőhelyen a magyar rendőrök.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügyek vizsgálatát.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.