Szurikátát fogadtak örökbe a Csongrád-Csanád megyei rendőrök
Hatalmas sikert aratott a rendőrök által szervezett esemény a Szegedi Vadasparkban.
Hatalmas sikert aratott a rendőrök által szervezett esemény a Szegedi Vadasparkban.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal az ukrán állampolgárral szemben, aki 29 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.
A fővárosi rendőrök öt embert állítottak elő. Közülük kettő is kést vett elő. Egyikőjük egy férfit, míg a másik, annak kutyáját szúrta meg.
Fiatal felnőtt rabolt ki egy kiskorút Kaposváron.
A székesfehérvári rendőrök lezárták a nyomozást annak a bajai gépjárművezetőnek az ügyében, aki a 8-as számú főúton okozott balesetet.
A ceglédi vizsgálók befejeztek egy 2020-ban indított ügyet. Egy betörés miatt kezdték, 44 lopás, négy csalás, három jármű önkényes elvétele és 1-1 gépkocsi feltörés, hamis rendszám használata és egy rongálás lett a vége. A csapat két tagja jelenleg is letartóztatásban van.
Céljuk a balesetek megelőzése, valamint a szabálysértők forgalomból történő kiszűrése volt.
Egy román állampolgár hamis görög vezetői engedéllyel próbált átlépni a határon. A rendőrök elfogták.
Egy olasz hatóságok által körözött személyautót foglaltak le a Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.
A hajdúböszörményi rendőrök befejezték annak a balesetnek a vizsgálatát, amelyben egy férfi szenvedett súlyos sérüléseket.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.