Gyártották és kereskedtek is a droggal - videóval
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt három férfi ellen folyik eljárás.
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt három férfi ellen folyik eljárás.
A közúti forgalomban résztvevők 2013. október 11. és október 13. közötti hétvégén az alábbi közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak.
Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány 2013. október 11-én első tiszti kinevezéseket és soron kívüli elismeréseket adott át a Rendőrség Igazgatási Központban.
A gyanú szerint a gyomrában, kapszulákban hozta be a venezuelai férfi a jelentős mennyiségű kokaint. A nyomozók a férfit és a kábítószert átvevő férfiakat is elfogták.
A TISPOL akció keretében ezúttal a tehergépkocsikat és az autóbuszokat ellenőrzik fokozottan az egyenruhások.
A rendőrség és a NAV is eljárást indított egy külföldi személlyel szemben.
A Készenléti Rendőrség járőrei elfogtak két budapesti férfit, akik egy VIII. kerületi lakóház pincéjébe törtek be.
Nemzetközi együttműködéssel a hajsza véget ért.
Kevesebb személyi sérüléssel járó, halálos kimenetelű, valamint ittasan elkövetett közúti közlekedési baleset történt az ország közútjain 2013. első kilenc hónapjában az előző év azonos időszakához képest.
A rendőrtisztek szolgálatra való felkészülését segíti a legújabb módszertani kiadvány.
A rendőrök jelenleg is keresik a 17 éves fiút.
A soproni rendőrök befejezték egy helyi drogdílerrel szemben folytatott nyomozásukat.
Cserébe csak a személyes és banki adatainkat kérik a csalók.
Egy jászárokszállási férfi szinte utazott azokra az autókra, amikben a tulajdonos benne hagyta az indítókulcsot. Őrizet lett a vége.
Forró vizes aknába esett egy nő tavaly augusztusban az egyik békéscsabai gyárban, majd öt nappal később meghalt. A nyílás tetejét az egyik gépkezelő vette le. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
Továbbra is az egyik leggyakoribb csalási módszer, hogy a meghirdetett termékek az előleg vagy a teljes vételár elutalása után nem érkeznek meg a vevőhöz.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Álrendőrként károsított meg egy nyékládházi sértettet közel 40 millió forinttal egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.
A haláleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.
Egy kővágóörsi sértettnek közel 2 millió forint kárt okoztak az elkövetők.