A helyszínelés befejeződött de lassú a forgalom az M1-esen
A rendőrök befejezték a helyszínelést az M1-es autópálya Biatorbágy és Bicske közötti szakaszán.
A rendőrök befejezték a helyszínelést az M1-es autópálya Biatorbágy és Bicske közötti szakaszán.
Baleset történt az M1-es autópályán Biatorbágy és Bicske között, lassan halad a forgalom Budapest irányába.
A 2013. december 23. és 2014. január 2. közötti időszakban jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
Az ORFK Nemzetközi Támogatások Osztály a projektek sikeres és eredményes megvalósítása érdekében országos szintű képzést, felkészítést tart a végrehajtásban közreműködő kollégák, szakértők részére.
2 milliárd forint értékben, közel 2 tonna lefoglalt kábítószert semmisített meg az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya a 2013. évben.
1,6 millió forintot érő luxus karórát lopott utastársától az idős asszony.
A TISPOL legutóbbi, 2013 december 13-14. közötti országos akciója során a rendőrök több mint 12000 járművet ellenőriztek.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai Fejér és Hajdú-Bihar megyében fogtak el a napokban olyan személyeket, akik megalapozottan gyanúsíthatók pénzhamisítás bűntett elkövetésével.
A 2013. december 13. és december 15. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közúti forgalomban résztvevők.
Az országos redőrfőkapitány 2013. december 13-án elismeréseket adott át a Rendőrség Igazgatási Központban.
A rendőrök jelenleg is keresik a 17 éves fiút.
A soproni rendőrök befejezték egy helyi drogdílerrel szemben folytatott nyomozásukat.
Cserébe csak a személyes és banki adatainkat kérik a csalók.
Egy jászárokszállási férfi szinte utazott azokra az autókra, amikben a tulajdonos benne hagyta az indítókulcsot. Őrizet lett a vége.
Forró vizes aknába esett egy nő tavaly augusztusban az egyik békéscsabai gyárban, majd öt nappal később meghalt. A nyílás tetejét az egyik gépkezelő vette le. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
Továbbra is az egyik leggyakoribb csalási módszer, hogy a meghirdetett termékek az előleg vagy a teljes vételár elutalása után nem érkeznek meg a vevőhöz.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Álrendőrként károsított meg egy nyékládházi sértettet közel 40 millió forinttal egy csaló. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.
A haláleset körülményeit a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság vizsgálja.
Egy kővágóörsi sértettnek közel 2 millió forint kárt okoztak az elkövetők.