„Onymous” művelet
A magyar rendőrség is részt vett az akcióban.
A magyar rendőrség is részt vett az akcióban.
Nyugat-európai országokból, illetve Magyarországról lopott autókat legalizáló, majd értékesítő bűnszervezetet számolt fel a rendőrség.
A 2014. november 7. és november 9. közötti hétvégén jellemzően az alábbi, a közúti közlekedést befolyásoló körülményekkel találkozhatnak a közlekedésben résztvevők.
A baleseti statisztikák szerint ősszel jelentősen nő a személyi sérüléssel nem járó, koccanásos balesetek száma. A közvélekedéssel szemben azonban az ok nem az őszi köd és az eső.
Szemöldökgyantázás közben, egy fővárosi kozmetikai szalonban fogták el a körözött salgótarjáni Sz. Tamást (33) a Pest megyei zsaruk. Modellmunkák lehetőségével szédített fiatalembereket, akiknek a bizalmába és – ha tehette – az ágyába is beférkőzött.
Két novajidrányi férfit gyanúsítanak a rendőrök azzal, hogy egy fiatal nőt akartak megerőszakolni Encsen. A júniusban történt ügyet aprólékos munkával, szisztematikusan derítették fel a zsaruk.
Cimboráira akarta kenni a pécsi K. Krisztián (30) azt a gyilkosságot, amelyet a gyanú szerint ő követett el. A baranyai nyomozók bizonyítékai szerint rablásokkal is megalapozottan gyanúsítható. A rendőrség befejezte a nyomozást.
A gyámhatóság és a rosszalló tekintetek elől akart külföldre szökni egy fiatalkorú lány a nevelőapjával. Nagykanizsán fegyverrel szereztek autót. a sértett lélekjelenléte meghiúsította tervüket, két talpraesett járőr elfogta őket.
A Rendőrmúzeum (1087 Budapest, Mosonyi utca 5.) 2014. november 5-én 17 órai kezdettel tisztelettel várja az érdeklődőket a „Múzeumi Mozi” című programján.
2014. október 28-30. között került megrendezésre Budapesten a NATO First Responder Trainer szimpózium, mely során a harctéri sérültellátás nemzetközi kiképzőgárdája mélyíthette el ismereteit.
A sorban állóktól indulatosan pénzt követelő férfit néhány órán belül elfogták a veszprémi rendőrök.
A 14 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
A karcagi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Egy pénztárcát lopott Kaposváron az ismeretlen férfi.
A rendőrök 27 fővel szemben intézkedtek a sztrádán.
A dorogi rendőrök a lakosság segítségét kérik, az elkövető azonosításában.
Tapétavágóval fenyegetőzve követelt pénzt egy 35 éves enesei férfi Jánossomorján.
A Soproni Rendőrkapitányság egy 41 éves férfival és két társával szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.
Sehol nem alakult ki torlódás.
Csalók egy zalaegerszegi asszony hiszékenységét használták ki.