Idős embereket rabolt ki
A nagykanizsai rendőrök vádemelési javaslattal zártak le egy 25 éves zalakarosi férfi ellen folytatott nyomozást.
A nagykanizsai rendőrök vádemelési javaslattal zártak le egy 25 éves zalakarosi férfi ellen folytatott nyomozást.
Immár harmadik alkalommal élvezhetik a gyerekek Zalaegerszegen, a Gébárti tó mellett a nyári szünidőt, amíg szüleik dolgoznak.
Hibácskó Ferenc nyugalmazott rendőr alezredes gyűjteménye két héten át látható a főkapitányság épületében.
Jelenleg még négy helységben szünetel az áramszolgáltatás Zala megyében.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal zárta le a 42 éves békéscsabai férfival szemben folytatott nyomozást.
A keszthelyi rendőrök pár órán belül elfogták azt a két környékbeli férfit, akik késsel és emelővel támadtak a benzinkutasra Zalacsánynál.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal és mások életét is veszélyezteti.
A nagykanizsai rendőrök egy 41 éves olasz állampolgárságú férfit hallgattak ki gyanúsítottként állatkínzás vétség elkövetésének gyanúja miatt.
A nagykanizsai rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a 19 éves nagybakónaki fiatalemberrel szemben folytatott nyomozást.
A keszthelyi rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a 31 éves és 33 éves zalakomári férfiak, valamint a szintén zalakomári 26 éves nő ellen folytatott nyomozást.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.