Hárman egy ellen
A rendőrök három bánokszentgyörgyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket.
A rendőrök három bánokszentgyörgyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a Magyar Rendőrség Napja alkalmából tartott ünnepségen elismeréseket adott át.
Ökölvívásban lett első helyezett a zalai parancsnok.
A két férfi Zalaegerszegen, megütötte és egy késsel többször megszúrta a sértettet, aki a bántalmazás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrök 73 helyszínen összesen 132 sebességtúllépést mértek.
Udvarában fogták el a 72 éves nagykanizsai férfit a rendőrök.
A nagykanizsai rendőrök egy 49 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
Anyagi kárral járó közúti közlekedési balesetet okozott Zalaegerszegen, majd adatai hátrahagyása nélkül elhagyta a helyszínt egy 49 éves kemendollári férfi.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyben a sértett és a segítségére siető szemtanúk tartották vissza a rablót a rendőrök érkezéséig.
Nemzeti ünnepünk idején forgalomkorlátozásra számíthatnak a közlekedők.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.