Tetten érték a tolvajt
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/N3718755.jpg?itok=HQuTxwzm)
A Ságváron történt bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit őrizetbe vették a nyomozók.
A Ságváron történt bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit őrizetbe vették a nyomozók.
A kaposvári rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 15 éves lány eltűnésének ügyében.
Az egyenruhások 2021. március 23-án 6 és 18 óra között egy esetben összesen hat határsértőt tartóztattak fel.
A fonyódi rendőrök egy 18 éves férfival szemben indítottak eljárást.
Balatonkeresztúron egy 51 éves nő vesztette életét.
A Csokonavisontán történt súlyos testi sértés miatt indított eljárást befejezék.
A nagyatádi rendőrök befejezték a nyomozást.
A fonyódi rendőrök befejezték az eljárást.
Az idős érdi férfi rendszeresen vett ki pénzt az adománygyűjtő perselyekből.
Az egyenruhások 2021. március 19-én 6 és 18 óra között egy esetben összesen négy határsértőt tartóztattak fel.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.