Figyelmetlenség vezetett tragédiához
A hajdú-bihari rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A hajdú-bihari rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
Ártándnál egy körözött autót foglaltak le, míg Nagykerekinél egy körözött férfit fogtak el a rendőrök.
A rendőrök két férfit fogtak el Hajdúszováton.
Egy 89 éves asszony 1,8 millió forintot akart levenni a számlájáról Debrecenben, négy férfit szeretett volna kifizetni bádogosmunkák miatt. A bank alkalmazottja értesítette a rendőrséget.
A berettyóújfalui rendőrök befejezték egy tavaly történt baleset vizsgálatát.
A bíróság elrendelte a letartóztatását a hétvégi emberölés gyanúsítottjának.
Egy 64 éves férfi vesztette életét.
A hajdú-bihari nyomozók összehangolt akció keretében 11 embert fogtak el kábítószer-kereskedelemmel és -birtoklással összefüggésben.
A Hajdú-Bihar vármegyei rendőrök őrizetbe vették a 42 éves férfit.
A rendőr szabadnapján fogott el egy rablót Pocsajban.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.