Elkábította áldozatait, majd elvette a pénzüket
A debreceni nyomozók rablás és kifosztás megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe az 50 éves nőt.
A debreceni nyomozók rablás és kifosztás megalapozott gyanúja miatt vették őrizetbe az 50 éves nőt.
A férfi a megalapozott gyanú szerint alkoholt ivott mielőtt volán mögé ült, nem sokkal később pedig balesetet szenvedett. A berettyóújfalui rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Az ártándi határátkelőhelyen akarta elhagyni az országot az a szlovák fiatal, akit a német hatóság eltűnése miatt körözött.
A Készenléti Rendőrség légirendészei közös ellenőrzést tartottak hajdú-bihari kollégáikkal.
A hajdúszoboszlói rendőrök befejezték a nyomozást.
A 44 éves férfinak a bűntetőpontjai miatt kellett leadnia a vezetői engedélyét a rendőrségen, mégis az épületet elhagyva azonnal a volán mögé ült. A debreceni egyenruhások szabálysértési őrizetbe vették.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vezetőjét részesítették elismerésben.
Holtan találtak egy férfit egy hajdúnánási ingatlanban. A hajdú-bihari nyomozók öt órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt.
Fizetni nem akart, és más bankkártyáját is előszeretettel használta. A debreceni rendőrök elfogták, a bíróság pedig letartóztatta.
Lopás bűntett miatt indult eljárás a férfi ellen.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.