Súlyos baleset vizsgálatát fejezték be a püspökladányi rendőrök
Elsőbbség meg nem adása miatt sérült meg egy helyi férfi.
Elsőbbség meg nem adása miatt sérült meg egy helyi férfi.
A gyanú szerint a trió tagjai két kerékpárost megállítottak és kiraboltak Debrecen és Vámospércs között. A járőrök tetten érték őket.
A biharkeresztesi határrendészek az ártándi átkelőhelyen ellenőrizték a túlsúlyosnak bizonyult járműszerelvényt.
Több mint 130 nő vett részt a rendészeti pályára történő felkészítő programon.
A hétvége eseményei.
Céljuk a balesetek megelőzése, valamint a szabálysértők forgalomból történő kiszűrése volt.
A hajdúböszörményi rendőrök befejezték annak a balesetnek a vizsgálatát, amelyben egy férfi szenvedett súlyos sérüléseket.
A nyíradonyi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A férfit Újléta külterületén állították meg az egyenruhások.
A gyanú szerint a 47 éves nő több százezres vásárlásoknál pár ezer forintot kért beszervezett ismerőseitől.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.