Súlyos baleset vizsgálatát fejezték be a debreceni rendőrök
A megalapozott gyanú szerint elsőbbség meg nem adása miatt történt a karambol.
A megalapozott gyanú szerint elsőbbség meg nem adása miatt történt a karambol.
„A VÁROSÉRT – Közösségi Elismerésben” részesültek. Áldozatos munkájukkal, támogatásukkal segítették Nyíradony városát.
A megalapozott gyanú szerint a két férfi egy autó katalizátorát akarta ellopni Debrecenben, amikor tetten érték őket. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.
Vita közben egy késsel megszúrta élettársát. A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés bűntett miatt indított büntetőeljárást a tiszacsegei nő ellen.
A vámospércsi rendőrök bűnügyi őrizetbe vették a férfit.
A 21 éves férfit Ártándnál igazoltatták, amikor kiderült, hogy ellene elfogatóparancs van érvényben.
Hajdúnánás város polgármestere elismerésben részesítette Szarvas Péter r. főtörzsőrmestert.
Az egyenruhások ezúttal egy lakó-pihenő övezetben ellenőrizték az autósokat.
Más járműhöz tartozó rendszámot szerelt fel autójára.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.