Zsebtolvaj kezén kattant a bilincs
Az 52 éves férfi épp terepszemlét tartott a vasútállomáson, amikor elfogták a debreceni nyomozók.
Az 52 éves férfi épp terepszemlét tartott a vasútállomáson, amikor elfogták a debreceni nyomozók.
A megalapozott gyanú szerint a férfi több ingatlanba is besurrant Hajdúszoboszlón, de volt olyan is, amikor az udvaron parkoló autókat rámolta ki. Lopás miatt kell felelnie.
A gyanú szerint több mint 50 vásárlótól közel egymillió forintot csalt ki a páros azzal, hogy különböző gyermekjátékokat és egyéb dolgokat árult az interneten. A Debreceni Járásbíróság elrendelte letartóztatásukat.
A 24 éves férfi saját bevallása szerint ittasan döntött úgy, hogy kocsikázik egyet ismerőse autójával. A püspökladányi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A debreceni járőrök öt fiatalt fogtak el a belvárosban. Mindannyiuknál pozitív értéket mutatott a kábítószer-gyorsteszt.
Egy motoros elé hajtott egy nő az autójával Püspökladánynál. A rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A debreceni rendőrök bűnügyi őrizetbe vették a férfit.
A debreceni rendőrök őrizetbe vették a férfit.
A gyanú szerint több mint 50 vásárlótól közel egymillió forintot csalt ki a páros azzal, hogy különböző gyermekjátékokat és egyéb dolgokat árult az interneten.
A biharkeresztesi rendőrök elfogták a férfit.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.