Közel 3 millió forint értékben loptak szerszámgépeket
A vámospércsi rendőrök azonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőket.
A vámospércsi rendőrök azonosították, majd elfogták a feltételezett elkövetőket.
Közokirat-hamisítás miatt kell felelnie a férfinek.
A fiatal ukrán férfi épp egy bankautomatából vett fel készpénzt, amikor a debreceni nyomozók tetten érték.
A rendőrök Hajdúszoboszlónál állítottak meg egy gépkocsit.
A biharkeresztesi rendőrök előállították a férfit.
A debreceni rendőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint megrongált egy karneváli díszt.
Túlsúlyos járműszerelvény vezetőjével és körözött férfivel szemben intézkedtek Ártándnál.
Az osztrák hatóságok adtak ki vele szemben elfogatóparancsot.
A debreceni járőrök még a helyszínen elfogták a két férfit. Garázdaság miatt kell felelniük.
A verseny a rendőrök elméleti és gyakorlati szakmai tudásának elmélyítéséhez is hozzájárult.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.
A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere és drón is segítette.
A rendőrök megtalálták a kecskeméti elkövetőt, aki tette után nem sokkal öngyilkos lett.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.