Kiintették
A rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a 42-es számú főút berettyóújfalui szakaszán megállított jármű vezetőjének.
A rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a 42-es számú főút berettyóújfalui szakaszán megállított jármű vezetőjének.
Egy kamion rakterében négy határsértőt rejtőzködött, akiket a rendőrök a jármű átvizsgálásakor megtaláltak. Az ártándi határátkelőhelyen pedig egy körzött férfit fogtak el
A gyanúsítottakat egy összehangolt akció keretében fogták el a hajdú-bihari rendőrök.
A nyírábrányi rendőrök a NAV által körözött járművet lefoglalták.
Egy 34 éves nő kábítószerrel kereskedett Biharnagybajomban.
A rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a járművezetővel szemben.
Egy férfi ittasan ült volán mögé, elsodort egy biciklist, végül egy árokba hajtott. A hajdúszoboszlói rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Három férfi tört be egy nyírábrányi épületbe, ahonnan több mint 600 ezer forint értékben loptak. A vámospércsi rendőrök rövid időn belül elfogták őket.
Pusztán a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia Balmazújvárosnál.
Egy moldáv férfit körözés miatt, egy román állampolgárt pedig hamis vezetői engedély miatt állítottak elő a rendőrök.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
Telefont, játékkonzolt árult egy Békés vármegyei nő az interneten. Miután utaltak neki, nem küldte el az árut és megszakította a kapcsolatot a vevőkkel. A Mátrix Projekt keretében vádemelést javasol ellene a rendőrség.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.