Őrizetben a rabló
Egy idős nő kezéből tépte ki a táskát, nem jutott messzire.
Egy idős nő kezéből tépte ki a táskát, nem jutott messzire.
A rendőrök rövid időn belül elfogták azt a hajdúhadházi lakost, aki kifosztott két padon alvó embert Debrecenben.
Egy férfi el akarta kerülni a közúti ellenőrzést Ártándnál, így helyet cserélt az utasával. Nem jött be az ötlete, a rendőrök előállították, majd őrizetbe vették.
Egy 57 éves férfi rettegésben tartotta egykori, hajdúböszörményi barátnőjét. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrök a helyszínen fogták el azt a férfit, aki bántalmazott két helyi lakost Vámospércsen.
A férfi autók vásárlására és egy ház felújítására tett ígéretet. Nem tartotta be, Franciaországban fogták el.
A hajdú-bihari rendőrök a Készenléti Rendőrség járőreivel egy emberként kerestek egy 88 éves nőt.
A nyíradonyi rendőrök befejezték az eljárást azzal a férfival szemben, aki egy hétvégi háznál nevelt 21 tő indiai kendert.
A balmazújvárosi rendőrök őrizetbe vették azt a 27 éves nőt, aki a gyanú szerint két hónap alatt kilenc lopást követett el a településen.
A hosszúpályi rendőrök elfogták a 23 éves férfit.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.