Lezárt akta: Rátámadt egy 14 éves lányra
A 62 éves férfi egy vasútállomás mellett ragadta meg a fiatal sértettet és megpróbálta berángatni egy mosdóba. A hajdú-bihari rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A 62 éves férfi egy vasútállomás mellett ragadta meg a fiatal sértettet és megpróbálta berángatni egy mosdóba. A hajdú-bihari rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Igazoltatás során derült ki, hogy vele szemben elfogatóparancs van érvényben.
Elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, a biharkeresztesi rendőrök elfogták.
A Debreceni Járásbíróság mind a négy fiatal letartóztatását elrendelte.
A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a baleset vizsgálatát.
A debreceni rendőrök őrizetbe vették a férfit.
A rendőrök a bejelentéstől számított három órán belül elfogták a feltételezett elkövetőket.
A hajdúszoboszlói sértett előbb tetten érte, majd követni kezdte a besurranó tolvajt. Mindeközben értesítette a rendőröket, akik elfogták a 29 éves elkövetőt.
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök a román hatóság munkatársaival közösen hat, az államhatár illegális átlépésével próbálkozó külföldit tartóztattak fel az elmúlt 12 órában.
A Hajdú-Bihar megyei rendőrök a román hatóság munkatársaival közösen öt, az államhatár illegális átlépésével próbálkozó külföldit tartóztattak fel az elmúlt 12 órában.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.