Két körözés volt vele szemben érvényben
A debreceni járőrök elfogták, majd előállították a férfit.
A debreceni járőrök elfogták, majd előállították a férfit.
A hajdúböszörményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. A férfinek lopás miatt kell felelnie.
Hét bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a debreceni nyomozók azt a férfit, akit 2021. szeptember 21-én fogtak el.
A berettyóújfalui rendőrök befejezték a baleset vizsgálatát.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melynek során közel harminc embert hallgattak ki gyanúsítottként különböző kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.
A Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség munkatársai elfogták a férfit.
A debreceni rendőrök szemtanúk pontos információinak segítségével néhány percen belül elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint ellopott egy kerékpárt.
A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát. A nyomozás adatai szerint a 26 éves férfi kirabolt egy nőt és egy férfit Debrecenben, a távolsági autóbuszállomáson.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.