Biciklitolvajok rendőrkézen
A két fiatal férfinak lopás vétség gyanúja miatt kell felelnie. A debreceni nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.
A két fiatal férfinak lopás vétség gyanúja miatt kell felelnie. A debreceni nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Szegeden rendezték meg a VII. MEKTA Országos Szakmai Versenyt, ahol a hajdú-bihari rendőrök az előkelő harmadik helyen végeztek.
A 30 éves férfi megtalálta egy idős nő pénztárcáját az utcán, majd közel 200 ezer forintot vett le a bankszámlájáról. A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást.
A biharkeresztesi rendőrök közigazgatási bírságot szabtak ki a sofőrnek.
A 42 éves férfit rövid időn belül azonosították a hosszúpályi rendőrök.
Főkapitányi fogadóóra a megszokott időben.
A gyanúsítottak egy Debrecen külterületén lévő ingatlanba törtek be, ahonnan először elektronikai eszközöket, majd 11 sertést is elloptak. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Mint arról hírt adtunk, 42-es számú főúton, Berettyóújfalu térségében fogtak el a rendőrök 2021. október 10-én 5 órakor egy román sofőrt, aki hat illegális migránst akart Ausztriába szállítani.
A 42-es számú főúton, Berettyóújfalu térségében fogtak el a rendőrök egy román sofőrt, aki hat illegális migránst akart Ausztriába szállítani.
Egy férfi vesztette életét a balesetben.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.