A győri nyomozók kérnek segítséget
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Babakocsi_lead.jpg?itok=dTK9PPRP)
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen nő azonosításához.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri az ismeretlen nő azonosításához.
Közúti közlekedési balesetben egy 65 éves motorkerékpáros férfi sérült meg.
A mosonmagyaróvári rendőrök – a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársaival, illetve a Győri Rendőrkapitányság felderítői és közrendvédelmi kollégáival közösen – egy kábítószer-kereskedelemre szakosodott bűnözői csoportra csaptak le.
A mosonmagyaróvári rendőrök egy helyi férfival szemben intézkedtek, aki a város közelében lévő földterületről több alkalommal, különböző mennyiségben burgonyát tulajdonított el.
A kapuvári rendőrök egy ittas állapotban lévő homokszentgyörgyi gépkocsivezetőt fogtak el, akit korábban a bíróság azért tiltott el a vezetéstől, mert alkoholos állapotban vezette autóját.
A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A Győr-Moson-Sopron megyei rendőrök a 14-es számú főutat pásztázták a levegőből.
A Győri Rendőrkapitányság befejezte a 21 éves helyi férfival szemben indított büntetőeljárás vizsgálatát, aki egy számára segítséget nyújtó mentőtechnikust vert meg.
A Győri Rendőrkapitányság „Idősen Biztonságban” címmel, 2022. október 3-án a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében tartotta meg rendezvényét.
A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.
Húsz sértettet vertek át online csalók Vas vármegyében. A Szombathelyi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.