A közlekedés nem tréfa! – „Kanyar 2000: vegye be lassan!”
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/kanyar%20lead.jpg?itok=UcwgByDW)
Több közlekedési baleset kiváltó oka az előzési és a kanyarodási szabályok megsértése Borsod-Abaúj-Zemplén egyében is.
Több közlekedési baleset kiváltó oka az előzési és a kanyarodási szabályok megsértése Borsod-Abaúj-Zemplén egyében is.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködési megállapodást kötött az Axial Kft.-vel Zsámbékon a Drivingcamp Hungary Zrt. vezetéstechnikai- és rendezvényközpontjában.
Hét körözés is érvényben volt azzal a mezőnagymihályi férfivel szemben, akit a Szikszói Rendőrőrs járőrei elfogtak.
A szikszói rendőrök egy órán belül elfogták azt a férfit és társát akik egy helyi családi ház melléképületéből lopták el a házigazda motorkerékpárját és szerszámait.
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet két helyi lakossal szemben folytatott.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhárom ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év tizenkettedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság tizenhét esetben büntetőeljárást kezdeményezett.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy fiatalkorú fiúval szemben folytatott.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy berentei nővel szemben folytatott.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.