Lezárt ügyek: Egy iskolai vitás helyzet erőszakos elintézése a bíróságon is végződhet!
A Putnoki Rendőrőrs befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy fiatal lánnyal szemben folytatott, iskolai verekedés miatt.
A Putnoki Rendőrőrs befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy fiatal lánnyal szemben folytatott, iskolai verekedés miatt.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy férfival és gyermekkorú társával szemben folytatott.
A miskolci rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki egy esetben kifosztást, és nyolc alkalommal különböző lopásokat követett el.
Fontos felhívni a gyermekek figyelmét, hogy egy úgynevezett jó selfie érdekében ne vállaljanak be veszélyes helyzeteket! Sárospatakon két fiú életveszélyes sérüléséhez vezetett a meggondolatlan fotózás.
Két fiatalember támadt meg időseket Ózdon, a rendőrség befejezte a velük szemben folytatott vizsgálatot.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket nyolc ittas, és egy bódult járművezetővel szemben folytatott. A sofőrök közül ketten balesetet is okoztak.
Egy szikszói családi ház melléképületében felcsapó lángokat oltották el a helyi járőrök.
A passzív biztonsági eszközöket ellenőrzik a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megye közútjain is.
Több közlekedési baleset kiváltó oka a kanyarodási szabályok megsértése Borsod-Abaúj-Zemplén egyében is. Legutóbb egy kisbusz vezetője csúszott ki a nedves útfelületű kanyarban Sajópüspökinél.
A közlekedési jelzőlámpa jelzéseinek figyelmen kívül hagyása a legsúlyosabb szabályszegések közé tartozik, amelynek következménye tragikus is lehet. A miskolci rendőrök folyamatosan pásztázzák a várost a közlekedés biztonsága érdekében.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.