Lezárt ügyek: A cipőjével ütött
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Merci%20%C3%A9s%20pajzs_13.png?itok=fOxZwwBU)
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 23 ittas, illetve 1 bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 20. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Már a ház betört ablakából dobta ki a zsákmányt az a férfi, aki miután maga is kimászott a lyukon, egy szabadnapos rendőr a földre vitte, azaz tetten érte.
A járőrök a szendrői vasútállomáson, egy vonaton fogták el azt a férfit, akiről tudomásuk volt, hogy többszörösen körözik.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki Hejőbábán rátámadt egy vegyesbolt eladójára.
A közutak biztonságáért tartottak ellenőrzést a rendőrök Mályiban az elmúlt napokban. A járőrök két ittasan volán mögé ülő sofőrt is kiszűrtek a forgalomból. A hatóság által elvett jogosítványok egyike még friss volt.
A pénzbírság mellett hónapokra eltiltotta a rendőrség a járművezetéstől azt a sofőrt, aki Tiszaújvárosban gyalogos-átkelőhelyen előzött.
Meccs után tartott hazafelé az az idős férfi, akit, még május elején egy autó elütött Miskolcon. A 86 éves drukker a helyszínen az életét veszítette. A napokban újabb mérkőzés volt Diósgyőrben, amelynek végére a rendőrök kiemelt figyelemmel készültek.
Kazincbarcikai közbiztonságát célozza meg az a megállapodás, amit a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság, és a Kazincbarcikai Önkormányzat vezetője írt alá.
A mentők napja alkalmából szervezett programot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az Országos Mentőszolgálat Észak-Magyarországi Regionális Mentőszervezet munkatársai számára.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A létesítmény csütörtöktől működik a Formula 1 Magyar Nagydíj 2024 versenyhétvége ideje alatt Mogyoródon, a pálya melletti parkolóban.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.