Marihuána a zsebben
A miskolci nyomozók Kazincbarcikán értek tetten egy fiatalembert, aki zsebből árulta a marihuánát.
A miskolci nyomozók Kazincbarcikán értek tetten egy fiatalembert, aki zsebből árulta a marihuánát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a férfivel szemben indítottak, aki megpróbált szexuálisan inzultálni egy fiatal nőt.
A Miskolci és az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket három férfival szemben folytatott.
Közúti ellenőrzést hajtottak végre a miskolci rendőrök a 3-as számú főúton, amikor telefonáló tehergépkocsi vezetőket állítottak meg, büntetés helyett életet mentettek a járőrök.
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azokat a férfiakat, akik erőszakkal elvették áldozatuk készpénzét, iratait és a mobiltelefonját is.
Az ózdi rendőrök ismeretlen tettesek azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Az ózdi rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a miskolci nőt, aki előzetes szóváltást követően autójával ittasan elütötte élettársát.
A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy ózdi portáról elloptak két dísztököt, amelyekről azt hitték, hogy dinnyék.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.