Egy kis matek a pályaorientációhoz
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/lead_2688.jpg?itok=lO39Czc3)
Szakmai napon látta vendégül a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kiképzőközpontja a Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjait.
Szakmai napon látta vendégül a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kiképzőközpontja a Miskolci SZC Szemere Bertalan Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjait.
Azonnal eladta a lopott kerti törpét az a férfi, akit rendőrök rövid idő alatt azonosítottak, majd elfogtak.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet két egymást inzultáló férfivel szemben folytatott le.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben egy nő elsikkasztotta a szűrővizsgálatok ellenértéket.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Lesodródott egy autó az útról, majd kerítésnek ütközött. Az ittas, vezetői engedéllyel nem rendelkező sofőr elhagyta a helyszínt, de nem jutott sokáig, mert az esetet látta egy szabadnapját töltő rendőr is.
A miskolci rendőrök keresik az elkövetőt.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 29 ittas, illetve 2 bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 41. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.