Keressük Simon Juditot
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy tisztarjáni nő megtalálásához.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy tisztarjáni nő megtalálásához.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy tardonai lány megtalálásához.
Elfogták, majd őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki megtámadott, majd kirabolt egy nőt Miskolcon.
Szakmai tréningen vehettek részt a borsodi iskolaőrök.
A rendőrök elfogták azt a kesznyéteni férfit, aki az új év első napján betört egy helyi italkimérésbe, illetve feltört egy autót is.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolc Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Az ózdi járőrök egy borsodnádasdi családi házban történt betörés során érték tetten az elkövetőket.
A főkapitány-helyettesi és a két kapitányságvezetői kinevezésről szóló parancsokat Czinege László rendőr dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője adta át.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 32 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 52. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 12 éves, miskolci gyermekotthonból eltűnt fiú ügyében.
Ismét járható az autópálya Zsámbék közelében.
Mostohaunokára hivatkozva csalt ki többmillió forintot ismeretlen elkövető.
Vevőből online csalás áldozata lett egy boldogkőváraljai nő. Három millió forint tűnt el a számlájáról.
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 17-én hat esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.