Elfogott Hernád-parti támadó
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/n3197460_0.jpg?itok=hh-G1pj1)
A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki a Hernád folyó partján rátámadt egy eltévedt férfira.
A rendőrök rövid idő alatt azonosították, majd elfogták azt a fiatalkorú fiút, aki a Hernád folyó partján rátámadt egy eltévedt férfira.
Gyanúsított kihallgatását követően őrizetbe vették a rendőrök azt a szlovák fiatalembert, aki Novajidrányban egy vitát követően olyan súlyosan megsebesítette édesapját egy késsel, hogy a férfi belehalt sérüléseibe.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Tiszaújvárosban erőszakkal elvette a sértett pénzét.
Állampolgári összefogással, rendőri segítséggel sikerült megmenteni annak a 65 éves nőnek az életét, aki sétálás közben csúszott a Bodrogba.
Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki menekülés közben még két helyre is betört Rátkán.
Újra zavartalan a főút forgalma, a halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset helyszínelése befejeződött.
Három személygépjármű összeütközött Taktaharkány közelében. Teljes útlezárás mellett tart a helyszínelés.
Miskolc egykori rendőrkapitányának gyászszertartása a sajtó számára nyilvános.
Vádemelést javasolnak az ózdi rendőrök azzal a férfival szemben, aki egy baráti páros egyik tagját meglopta, a másikat pedig kirabolta.
A rendőrök a bejelentéstől számítva fél órán belül azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Sajókazán eltulajdonított egy elektromos kerékpárt.
Ez a csaló most nem járt sikerrel, mert a kiszemelt zalaegerszegi áldozata időben értesítette a rendőrséget és a számláját is letiltatta.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.