Fülbevalókra specializálódott a rabló
A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki önként feladta magát a Miskolci Rendőrkapitányságon.
A rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki önként feladta magát a Miskolci Rendőrkapitányságon.
Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, mely egy vitás közlekedési helyzetből adódóan egy emődi férfi ellen indult.
Az ózdi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy lopás elkövetőjének azonosításához.
Három ittasan volán mögé ülő sofőrrel szemben indított ügy vizsgálatát fejezte be a napokban a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy időskorú asszonyt ózdi otthonában először kifosztott, majd napokkal később visszatért és kirabolta.
Késsel akarta elkergetni a mentőszolgálat munkatársait egy sajókazai férfi. Az ügy vizsgálatát a Sajókazai Rendőrőrs befejezte.
Köteles László r. főtörzsőrmester, járőrtársával Tóth Attila r. főtörzsőrmesterrel sikeres életmentést hajtott végre a mentőszolgálat munkatársának telefonos irányításával.
Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a férfit, aki egy baltával olyan súlyosan bántalmazta ismerősét, hogy a férfi belehalt sérüléseibe.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a debreceni nővel szemben, aki egy erotikus társkereső internetes oldalon, egy általa ismeretlen nő közösségi profilképeit sajátjaként használta fel.
Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Hangonyban személygépkocsiját ittasan vezetve balesetet okozott.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.