Elaludt a belvárosban, kifosztották
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság több zaklatási ügyben fejezte be a vizsgálatot, amelyekben szomszédok, volt élettársak, ismerősök fenyegették meg egymást szóban, írásban és interneten.
A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként egy 46 éves nőt hallgattak ki a rendőrök gyanúsítottként.
Közlekedésbiztonsági akciót tartottak a rendőrök Miskolcon a kora reggeli órákban.
Ózdon valóságot reprodukáló helyszíneken tartották meg a rendőrkutyák képzését.
A nyomozók Budapesten fogták el azt a 39 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazott ózdi otthonában egy 65 éves nőt, hogy az asszony később belehalt sérüléseibe.
Egy két éves kisfiú felügyelet nélkül hagyta el szirmabesenyői otthonát. A rendőrök gyorsan cselekedtek, mert a helyszín közelében található a Kocka-tó.
Bűncselekmény gyanúja miatt indított a rendőrség nyomozást egy 65 éves asszony halála kapcsán.
A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tanulni vágyóknak is adott.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője visszavonja a 05000/15/2017. bűnügyi számú ügyben tett díjkitűzését.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.