Ittasan vezettek
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhárom ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év hatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai huszonhárom ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év hatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Az Egységes Európai Segélyhívó szám napja alkalmából idén is a helyszínen várták az érdeklődőket a Hívásfogadó Központok.
A rendőrök két napon belül visszaadták a kétkerekűt jogos tulajdonosának.
A Kazincbarcika Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Dr. Bogyay Ferenc r. ezredes, Miskolc rendőrkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére.
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói azonosították és elfogták azt a két férfit, akiket kilenc betöréssel, vagy annak kíséreltével gyanúsítanak.
A járőrök egy órán belül kétszer is tetten érték azt a sofőrt, aki érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett autójával.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A rendőrök a hejőkeresztúri pihenőnél vonták intézkedés alá azt a román sofőrt, aki az általa vezetett járműszerelvénnyel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedett.
A bejelentést követően rövid időn belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki Ózdon kirabolt egy 17 éves fiút.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.