Elvitte a pénztárcát
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/K%C3%A9p3_19.jpg?itok=ui2NsVwI)
A miskolci rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt.
A miskolci rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt.
Ez év szeptemberétől teljesítenek szolgálatot az iskolaőrök. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében azóta több alkalommal alkalmazták szaktudásukat az iskolaőrök, Sajókazán életet mentett kollégánk.
A nyomozás eredményeként a rendőrök elfogták azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kirabolt egy dohányboltot Ózdon.
A magukat afgán állampolgárnak valló férfiak illegálisan érkeztek Magyarországra, és nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat. A rendőrök Tornyosnémeti határátkelőhely kamion parkolójában fogták el őket.
A villamost és vezetőjét is megrúgta, illetve megütötte az a miskolci férfi, akivel szemben a rendőrség büntetőeljárást indított.
A miskolci rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Öt órán belül azonosították, majd elfogták a rendőrök azt a két nőt, akik a kisgyőri postán több százezer forintot loptak el egy 70 éves nőtől.
A rendőrök azonnal elfogták azt a férfit, aki veszekedés közben életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének Ládbesenyőn.
Az egységes Magyar Rendőrség létrehozásának és fennállásának 100. évfordulója alkalmából – a Rendőrmúzeum által összeállított – tárlat érkezett Miskolcra.
A miskolci nyomozók őrizetbe vették a nő élettársát, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta az asszonyt, hogy elhunyt.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.