-12
A kihűléstől mentettek meg egy nőt a sátoraljaújhelyi rendőrök.
A kihűléstől mentettek meg egy nőt a sátoraljaújhelyi rendőrök.
A szendrői körzeti megbízottak a 27-es számú főúton egy olyan kocsit vontak ellenőrzés alá, aminek a forgalmi rendszáma egy másik autóra lett kiállítva, illetve a sofőr érvényes vezetői engedély nélkül közlekedett, miközben a jármű csomagtere lopott tűzifával volt telepakolva.
A megalapozott gyanú szerint egy férfi pszichoaktív anyaggal átitatott levelet küldött a börtönben lévő rokonának. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Egy miskolci üzletből lopott el egy kézikocsit az a férfi, akinek azonosításához a rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Egy belvárosi lakásba surrant be egy férfi Miskolcon, a rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításához.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Kollégánk gyújtott be a kályhába annak a mozgásában korlátozott taktaszadai nőnek, aki segítséget kért a rendőrségtől.
Négy dílert fogtak el a nyomozók Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az új pszichoaktív anyaggal kereskedő férfiakat a rendőrök őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.
Hátsó szándékkal csábította el azt a fiatal lányt a későbbi gyanúsított, aki tehetős családból való párt akart választani magának, majd később megszerezni a vagyonát és gondtalanul élni a szakítás után.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.