Már csak egy lányt kell azonosítani, aki készpénzt próbált felvenni egy eltulajdonított bankkártyával
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Tizenöt embert állítottak elő a rendőrök Miskolcon.
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azt a lányt, aki erőszakkal elvette egy ismerőse készpénzét.
A rendőrök az M3-as autópályán – Emőd közelében – szűrték ki a forgalomból a túlsúlyos teherautót.
A szabadnapjukat töltő rendőrök autójukból, annyit láttak, hogy egy fiatalabb férfi erőszakkal elveszi egy idősebb nő táskáját, majd futásnak ered, tette ezt a Készenléti Rendőrség két munkatársa is, hogy elfogják a támadót.
Nyitva volt az autók ajtaja, a tolvaj mindent vitt, még az esernyőt is. Az encsi rendőrök fél nap azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A tiszaújvárosi rendőrök járőrözés közben találtak az elhagyott ebre.
A Szikszói Rendőrőrs járőrei a sikeres adatgyűjtést követően előállították azt a férfit, aki egy - helyi trafikban hagyott - pénztárca eltulajdonításával gyanúsítható.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 11 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év hatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság kilenc esetben büntetőeljárást is kezdeményezett.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.