A járőrök egy ágy alatt találták meg a keresett férfit
A rendőrök éjszaka fogták el azt az ózdi férfit, akivel szemben a bíróság adott ki elfogatóparancsot.
A rendőrök éjszaka fogták el azt az ózdi férfit, akivel szemben a bíróság adott ki elfogatóparancsot.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet két férfival szemben folytatott, akik rátámadtak egy taxisra.
A Szerencsi Rendőrkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki a segítségnyújtás nélkül továbbhajtó motorkerékpárost.
A rendőrök előállították azt a két sofőrt, akik a járműforgalommal szemben haladtak az M30-as autópályán Encs közelében.
Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fogadta JUDr. Radoslav Fedor ezredest, a Szlovák Köztársaság Kassa Kerületi Határmegbízottját. A rendőri vezetők a közös határ menti járőrszolgálat tapasztalatait és az illegális migrációval kapcsolatos feladatokat egyeztették.
A Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói őrizetbe vették azokat a fiatalokat, akik erőszakkal elvették áldozatuk nyakláncát.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy garázda férfival szemben folytatott.
A rendőrök őrizetbe vették azt a perkupai fiatalembert, aki bosszúból felgyújtotta a nagyszülei házát, majd több hozzátartozóját is megfenyegette.
A Tiszaújvárosi Rendőrkapitányság járőrei előállították azt a körömi nőt, aki egy lakásba vécére kéredzkedett be, majd meglopta áldozatát.
Egy kis-tehergépkocsiban tízzel többen utaztak a megengedettnél. Az Edelényi Rendőrkapitányság járőrei a szabálytalanul, és balesetveszélyesen közlekedő járművet kiszűrték a forgalomból.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.