Roncsderbi - leszakadt a futómű hídja, visszakötötte kötéllel
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/Aut%C3%B33_0.jpg?itok=fvCaCf8_)
Balesetveszélyes gépjárművet szűrtek ki a rendőrök a forgalomból Sajószentpéteren. Eljárás indult a sofőrrel szemben és a bevonták a közlekedésre alkalmatlan jármű forgalmi engedélyét.
Balesetveszélyes gépjárművet szűrtek ki a rendőrök a forgalomból Sajószentpéteren. Eljárás indult a sofőrrel szemben és a bevonták a közlekedésre alkalmatlan jármű forgalmi engedélyét.
Dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya részére a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Szenátusa az egyetem érdekében végzett elhivatott munkája elismeréseként emlékérmet adományozott.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség elnöke a mintegy tíz éve fennálló együttműködési megállapodást helyezték új alapokra.
A rendőrök egy, a Bükkábrányból eltulajdonított elektromos rollert Rohodban találták meg, a két elkövetőt pedig gyanúsítottként hallgatták ki. A közlekedési eszközt a nyomozók lefoglalták, és visszaadták a jogos tulajdonosának.
A rendőrök azonosították azt a két támadót, akik a körömi kompnál bántalmaztak egy 15 éves fiút és elvették telefonját.
A Miskolci Rendőrkapitányság épületében megtartott tanácskozáson a járás polgármesterei, az önkormányzatok, intézmények képviselői, valamint a rendőrség és a társszervek delegáltjai vettek részt.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki megszúrta vitapartnerét Miskolcon.
A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei a mentőszolgálat munkatársaival közösen mentettek ki egy mozgáskorlátozott férfit és egy nőt, akiknek háza kigyulladt. A rendőrök és a mentőszolgálat munkatársai főkapitányi elismerésben részesültek.
Gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók azt a 15 éves fiút, aki eltűnés miatt elfogatóparancs hatálya alatt állt már és Miskolcon két autót is ellopott.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.