Országos határrendészeti összesítő
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Várpalotán rendezték meg a XLIV. Balaton Kupa BM Országos Meghívásos Asztalitenisz Bajnokságot.
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., amelynek keretében munkájuk elismeréséül a szolgálatot teljesítő iskolaőrök fürdőbérletet kapnak.
Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.
Eltűnés miatt keresi az Oroszlányi Rendőrkapitányság a 16 éves fiút.
A II. kerületben működik a legtöbb fix traffipax Budapesten. Összesen hét helyre telepítettek, „boxokat” az elmúlt évben, amelynek hatására jelentősen csökkent a közlekedési balesetek száma.
Közel 2800 embert ellenőriztek a budapesti rendőrök a társszervekkel együttműködve.
Európa rendőrségei közül a budapesti volt a második (a kontinensen pedig az első), amelyik bevezette a kriminalisztika mérföldkövének számító, ujjnyomatokon alapuló személyi bűnügyi nyilvántartást.
Az ismeretlen elkövetők azonosításában a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.