Országos határrendészeti összesítő
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A verseny házigazdája és szervezője ezúttal a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság volt.
A rendőrök elfogtak és előállítottak egy 46 éves herendi férfit.
Egy 42 éves férfi megszúrta a feleséget és az anyósát, majd elmenekült, magával vitte a 4 éves kisfiát is. A rendőrök épségben megtalálták a gyermeket, Gál Jánost azonban továbbra is nagy erőkkel keresik.
A pihenőnapját töltő mezőkövesdi hadnagy egy bevásárlóközpontból menekülő tettes nyomába eredt, majd elfogta.
A soproni nyomozók egy marihuana ültetvény számoltak fel Szakonyban.
Német rendőrök rendhagyó módon lepleztek le egy óriási kapacitású, illegális cigarettagyárat Észak-Rajna–Vesztfália északkeleti részén. Egy környékbeli lakó betörőnek nézett gyanúsan viselkedő férfiakat, és ami utána történt, máris előkelő helyre került a brutális bénázások bűnügyi krónikájában.
A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A hajdúhadházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy férfi azonosításához.
Szombathelyen szolgálatot teljesítő rendőrnő vehette át első tiszti kinevezését Budapesten.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.
A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere és drón is segítette.