Életmentő hét perc
Mindössze ennyi idő kellett a készenléti rendőröknek, hogy kórházba szállítsanak egy lázgörcstől eszméletét vesztett kétéves kislányt. A gyors beavatkozásnak köszönhetően állapota már stabil.
Mindössze ennyi idő kellett a készenléti rendőröknek, hogy kórházba szállítsanak egy lázgörcstől eszméletét vesztett kétéves kislányt. A gyors beavatkozásnak köszönhetően állapota már stabil.
Az 54 éves nő közel száz alkalommal károsította meg munkaadóját.
A rendőrök a járművezetőt a túlsúly megszüntetésére, és közigazgatási pénzbírság megfizetésére kötelezték.
Logisztikában, felderítőtevékenységben, vagyonmegóvásban, forgalomirányításban segítik a védekezést a készenléti rendőrök.
Igazán különleges időszaki kiállítást tekinthetnek meg azok, akik ellátogatnak a Rendőrmúzeum Mosonyi utcai objektumába, ahol szeptember 19-étől várja az érdeklődőket a Terror – Merényletek, túszdrámák és terrorelhárítás Magyarországon című tárlat.
A rendőrök elfogtak egy 27 éves Tapolca környéki férfit, kezdeményezik letartóztatását.
Térképen mutatjuk a veszélyeztetett és a Budapesti Rendőr-főkapitányság által biztosított területeket.
Ricsi kétségbeesve nyomkodta a telefonját. Hátha kap hírt a barátairól, akik a Dunakanyarban élnek. Az esti híradások szerint a víz már a házakat veszélyezteti, kíváncsi volt, mindenki biztonságban van-e.
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt nyomoz az Encsi Rendőrkapitányság egy vilmányi és egy mérai férfival szemben. A dílerek a két településen kereskedtek a tiltott szerrel, amit többek között fiatalkorúaknak is értékesítettek.
A debreceni rendőrök elfogtak egy 43 éves kábítószer-kereskedőt.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
Telefont, játékkonzolt árult egy Békés vármegyei nő az interneten. Miután utaltak neki, nem küldte el az árut és megszakította a kapcsolatot a vevőkkel. A Mátrix Projekt keretében vádemelést javasol ellene a rendőrség.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.