Forgalomkorlátozások Tatán
Sportrendezvény miatt több száz fő érkezése várható július 13–14-én a városba, emiatt terelésekre és útlezárásokra kell számítani.
Sportrendezvény miatt több száz fő érkezése várható július 13–14-én a városba, emiatt terelésekre és útlezárásokra kell számítani.
A soproni nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A kulturális javak, a nemzeti kincs védelme mindenki feladata. Lenne. Mégis, több százmillió forint értékben lopnak el ritka műtárgyakat évente sokszor úgy, hogy maga a tolvaj sincs tisztában azzal, bűntényt követett el. Elekes István alezredessel, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) műkincsvédelmi alosztály vezetőjével beszélgettünk, aki 2020-tól vezeti az egységet.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szegedi osztályának nyomozói egy 49 éves férfit elfogtak és őrizetbe vettek, jelenleg letartóztatásban van.
A kiskőrösi nyomozók vádemelést javasolnak a visszatérő tolvaj ellen.
A zuglói nyomozók elfogták azt a férfit, aki Hollandiából rendelt pszichoaktív anyagokat.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A sérülten már nem tudtak segíteni – a rendőrök egy férfit a helyszínen elfogtak.
A budapesti rendőrök egy férfit fogtak el a helyszínen.
A kiskörei nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 50 éves férfit.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.