– Hogy hívják?

– Tóbiásnak. Van befogadási neve is: U-28.

– Mit mondjak, a Tóbiás barátságosabb. Mesenév.

– Persze, de minden szolgálati kutyának van hivatalos befogadási neve is.

– Honnan származik?

– Szolgálati kutyák tenyésztésére szakosodott telephelyről hoztam. Vizsla és labrador keveréke. Tulajdonképpen az amerikai légierőhöz készült.

– Mint az első négylábú pilóta?

– Mint keresőkutya vagy őrző-védő.

– A keverékek állítólag okosak, ellenállók.

– Mindegyik kutya okos és ellenálló. Hogy mennyire, az attól függ, hogyan tartják és hogyan nevelik őket.

– De tagadhatatlanul léteznek efféle teóriák…

– Volt nekem igazi játszótéri keverék kutyám, amelyikről azt mondták az ismerősök, hogy ő aztán mindent kibír. Ha lesz egy atomháború, ő lesz az, aki a világégés után megrázza magát, kikel a hamuból, aztán elindul kaját keresni. De nyolcéves korában megállt a szíve.

– Lehet, hogy ha fajtatiszta lett volna, akkor ötéves korában következik be mindez.

– Van egy nyugdíjas, fajtatiszta kutyám, malinois, és tizenhét éves…

– Megadom magam, hagyjuk a városi legendákat! Hogyan lesz valaki kutyás rendőr?

– A szakközépiskola negyedik osztályában jelentkeztem rendőrnek. Volt két rendőr rokonom, a munka izgalmasnak, kalandosnak tűnt. És mivel szeretem a kutyákat, arra gondoltam, hogy a rendőrségen belül kutyákkal szeretnék foglalkozni. 1992-ben léptem át Dunakeszin a nagy, zöld kaput, akkor a Budapesti Rendőr-főkapitányság közrendvédelmi főosztály kutyás alosztályán voltam járőrkutya-vezető, majd 1995-ben elvégeztem még egy kutyás robbanóanyag-kereső szaktanfolyamot is, 1996-tól pedig Hajdú-Bihar megyében dolgoztam a bűnügyi technikán, közben elvégeztem a szagazonosító, a nyomkövető és a kábítószer-kereső kutyavezetői szaktanfolyamot.

– Ennyiféle végzettség nem általános a kutyavezetők között.

– Valóban nem. Sokáig én voltam az egyetlen az országban, aki mind az öt szaktanfolyamot elvégezte. Természetesen valamennyit különböző kutyákkal.

– Megkockáztatom: aki ennyit tud, előbb-utóbb oktatja mindezeket.

– Ez pontosan így van: 2005-től 2020-ig Dunakeszin, a kutyavezető-képző iskolában dolgoztam szakoktatóként. 2020-ban jöttem át a KR Tűzszerész Szolgálatához, ahol robbanóanyag-kereső kutyával, Tóbiással teljesítek szolgálatot.

– Örök kérdés: a kutya aki vagy ami?

– Hogy a nyelvtan szabályai szerint mi, az mindegy. Amikor sétálunk a KR-en belül, és szembejön egy ismerős, minden esetben úgy köszön: Sziasztok! Akkor? Amúgy is: családtag, velünk lakik. Bár a gyerekeket általában nem különösebben kedveli, otthon a kislányommal nagyon jóban van.

– Milyen állat a mesenevű Tóbiás?

– Amikor a tenyésztőnél megláttam, egyéves volt, és csak annyi derült ki, hogy aranyos. Aztán a helyszínen csináltunk egy alkalmassági tesztet, annak alapján alkalmasnak is tűnt a rendőrségi munkára, ezért elvittük Dunakeszire, ahol egy újabb teszt azt bizonyította, hogy nem tévedtünk. Következett egy megfigyelési időszak, amikor azt néztük, fejlődik-e, figyeltük, hogyan viselkedik, és mivel mindent rendben találtunk, megvettük.

– Nem késő egyéves korában elkezdeni a képzést?

– Egyáltalán nem. Általában egy- és hároméves koruk között vásároljuk a szolgálati kutyákat. Arra gondoltunk, mivel nagyon kedves, visszük majd bemutatókra, gyerekek közé, de mint mondtam, kiderült, hogy nem nagyon szereti őket. Az is kiderült viszont, hogy különösen jó orra van, és hihetetlenül gyorsan dolgozik. Mint a villám. Mondták is a kollégáim, hogy jobban illene hozzá a Pingpong név. Ezért egy kicsit el is bizonytalanodtam, valóban robbanóanyag-kereső kutyát kell-e belőle képezni.

– És?

– Arra jutottam, hogy talán tetemkeresőnek alkalmasabb volna. Nagyon feküdt neki az a munka is. Szüksége volt az azzal járó szabadságra. Később kaptam egy lehetőséget arra, hogy a KR Tűzszerész Szolgálatánál folytassam a munkát, és éltem vele. Tóbiással felelevenítettük korábbi tudását, és most ismét robbanóanyagot keres.

– Talál is?

– Ha van, talál. Ha nincs, akkor azt mondom neki: Sebaj, Tóbiás!

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA