Stein Mária laktótelepen nőtt fel, nagyon szeretett volna egy kutyát, de édesanyja nem engedte. Mit tesz ilyenkor a kutyarajongó kislány? Sétáltatja mások kutyáját, és ha talál egy kóbor ebet, haladéktalanul hazaviszi, mondván, itt a lehetőség arra, hogy jót tegyen egy számkivetett négylábúval, rajta keresztül tulajdonképpen magával az állatvilággal. Tizennyolc éves lett, munkába állt, és az első fizetéséből végre vehetett egy tacskót. Nem nagy, nem attraktív, de a miénk… Amúgy pedig ez a tacskó szokatlanul komoly figyelmet, szeretetet és kiképzést kapott: helyben maradt, póráz nélkül, láb mellett sétált, szót fogadott… Stein Mária olyanokat tanított meg neki, amiket német juhászoknak szoktak.

Ugorjunk egyet az időben! Hősünk immár fiatal nőként, profi vívóként élte az életét, amikor nászajándékba kapott a férjétől egy német juhászt. Öröm a köbön. Az állatot kutyaiskolába vitte, később a kölykét munkakutyaversenyekre is, de egy ponton túl úgy érezték, több kellene az állatnak, ám ezt ők már nem tudták vállalni. Ezért átadták rendőrebnek. Stein Mária mindeközben a kutyaiskolában találkozott egy rendőrrel, akitől sok mindent megtudott a kutyavezető kollégáiról, akik között akkoriban még kevés volt a nő. Jelentkezett a rendőrség állományába, és még neki, a korábbi vívónak is egy évébe telt, amíg 1999-ben nagy nehezen kivívta, hogy kutyás rendőr lehessen. És láss csodát: egészen véletlenül melyik szolgálati állat jutott neki? Igen, igen!… Pontosan az, amit egykor ő nevelt. Mint a mesében.

Stein Mária alezredes ma már a BRFK Bűnügyi Szervek Bűnügyi Technikai Osztály Bűnügyi Kutyavezetői Alosztály kutyavezetője, kiemelt főnyomozója, kriminálkinológus szakértő. És, hogy mi a kutyákban a csodálatos? Nos, szerinte kutyarajongónak születni kell. Az ilyen ember, ha meglát egy kutyát, azt érzi, hogy mindenképpen kommunikálnia, foglalkoznia kell vele. Ha pedig kutyája lesz, lényegében szavak nélkül is értik egymást, és állandóan úgy érzi, nagy boldogság vele lenni. Neki négy kutyája van, kettővel rendőrségi munkát végez. Jolly, a német juhász kábítószer- és holttestkereső, a kicsit önfejű Zina springer spániel, igazi rosszcsont, ám fáradhatatlan holttest- és holttestrészkereső. Utóbbi igazi kanapékutya, a család kedvence, ám kitűnően végzi a dolgát is. Ahol megjelenik, ott persze felrobban a cukiságbomba, de Zina nem igazán barátkozik. A bemutatókon is távolságtartó, miképpen a kollégákkal sem pajtáskodik, akik ennek ellenére nagyon szeretik.

Végül ejtsünk szót a holttestkereső kutyával végzett feladat különlegességéről is! Az országban talán hat holttestkereső eb és kutyavezető dolgozik, munkájuk száma változó. Van, amikor szerencsére kevesebb a feladat, de például a Hableány-katasztrófa után végigjárták a Duna Budapesttől lefelé futó szakaszának mindkét partját, dolgoztak a Szita Bence-ügyön is, és még számos nagy sajtóvisszhangot kiváltott eseten. És igen: valóban nem lélekemelő feladat ez, de ahogy azt Stein Mária mondja: egy-egy holttest megtalálása bizonyos értelemben megnyugvás a családnak, és a nyomozást is nagyban segíti. Mindenkinek, aki ilyen faladatot végez, megvan a legemlékezetesebb ügye. Az övé az volt, amikor egy házban kerestek egy nőt, aki egy éve tűnt el, és a kutya a nő mumifikálódott holttestét meg is találta egy farakás alatt. Az intézkedésnél jelen volt a férj és az új barátnője, akinek a tekintetében megjelent egy félelemmel vegyes döbbent csalódás. Néha kutya nehéz munka ez.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA