Az emeletről ekkor leszólt az apukája:

– Készülj, fiam, megnézzük az árvizet! 15 perc múlva indulunk.

Negyedóra elteltével apa és fia szemben álltak az előszobában.

„Hát, te???”

Egyszerre hagyta el az ajkukat a kérdés, amikor találkoztak. Ricsi ugyanis terepszínű nadrágot vett, hosszú szárú, vízhatlan bakancsot, esőkabátot. A fészerből hozott egy lapátot is, hátha szükség lesz rá. A hátizsákjába bekészített szendvicsekkel és ásványvízzel várt.

Apja ezzel szemben laza farmert, sportdzsekit viselt, a nyakában pedig egy fényképezőgép lógott, teleobjektívvel.

Az apa csodálkozva kérdezte:

– Hát, te, mire készülsz? Azt mondtam, megnézzük az árvizet. Öltözz át!

– Úgy értettem, megyünk és segítünk…

– Nem, határozottan azt mondtam, hogy megnézzük…

– Annak mi értelme?

– Egy darab történelem. Dokumentáljuk, hogy ott voltunk…

– Miközben mások vért izzadnak a gáton. Értem… – mondta gúnyosan a fiú. – Tudod, mit?! Nemrég cseteltem a Dunakanyarban lakó osztálytársaimmal. Azt mondták, segítségre van szükségük. Odamegyünk mindketten… Én lapátolok, homokzsákot töltök, te pedig fotózhatsz közben!

Az apa letette a fényképezőt, felvett egy esőkabátot, és hozott még egy lapátot a fészerből. Amíg betették a kombi csomagtartójába, még elmormolta a bajsza alatt:

„Ezek a mai gyerekek…”

TAKÁCS T. LÁSZLÓ

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ