– Mióta tart a szolgálati viszony?

– Én eredendően a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság szakértői alosztályán szolgálok, 2001-ben a szereltem fel a határőrséghez, a Ferihegyi repülőtéren kezdtem pár hónappal a szeptember 11-ei terrortámadás előtt. Ami azt illeti, dolgoztam is aznap, alig tudtuk elhinni, amit látunk a televízióban. Azonnal érződött az éles váltás, az új biztonsági rendszabályok bevezetése, az engem szolgálatban váltó kollégákat már nem is engedték haza.

– Mióta küldünk rendőröket Indiába?

– Több mint tíz országban szolgálnak 2012 júliusa óta kollégáink, legalább egy, de akár másfél-két éves turnusokban. Indiában 2023 január eleje óta vagyunk jelen. A fő feladatunk az, hogy segítsük a magyar nagykövetséget a vízumkiadás során a dokumentumok eredetiségének ellenőrzésével, de szúrópróbaszerű ellenőrzéseket tartunk repülőtereken is. A fő feladatunk a schengeni övezetbe irányuló, illegális migráció elleni fellépés, de segítjük a helyi kollégákat más, magyar állampolgárokat érintő rendőri kérdésekben is.

– Gyakoriak a visszaélések?

– Volt olyan időszak, amikor egy év alatt több mint 1100 hamisítási kísérletet lepleztünk le három helyszínen, sokan igyekeznek hamisított támogató okmányokkal – mint iskolai felvételi igazolások, előzetes munkaszerződések – bejutni a schengeni övezetbe, vagy célirányosan Magyarországra, de még mindig nagyon sűrűn fordul elő a személyazonossági csalás is, amikor hamis vagy lopott okmányokkal próbálkoznak az illegális határátlépéssel.

– Hogyan kerül egy magyar rendőr ilyen távol a hazájától?

– Én többször is részt vettem a Frontex, az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség feladataiban, így jártam egyhetes, egy hónapos kiküldetéseken Csehországban, Szlovákiában, Lengyelországban, Franciaországban, Kanadában, Ausztriában is, főképp repülőtereken.

– A Frontex után egyből jött India?

– Nem, 2019 elején elnyertem egy összekötő tiszti pályázatot Vietnámba, Ho Si Minh-városba. Azonnal nagyon éles kulturális különbségekbe csöppentem. Ott voltak a nyelvi akadályok, a távolságok, a klíma, ezer új élmény. Ez egy évig tartott, közbejött a Covid, ami rövidebbre vágta a kiküldetésemet. Vietnám nagyon gyorsan elkezdte a lezárásokat, így az én munkám is feleslegessé vált ott.

– Mi a legnagyobb kihívás összekötő tisztként?

– Az illegális határátlépők egyre jobb minőségű dokumentációt nyújtanak be, erre valóságos alvilági utazási irodák specializálódtak hatalmas intézményi tapasztalattal. Láttunk már szó szerint hibátlanul kitöltött papírokat, amelyeket valójában az embercsempészek állítottak össze. Így nagyon oda kell figyelnünk az apró kirívó részletekre, amelyek elárulhatják, a velünk szemben álló kérelmező nem mond igazat. Ez majdnem ösztönös megérzés, ami az évek során egyre jobban előtérbe kerül a rutin és a képzések alapján.

– A digitális hamisítás nehezíti a munkát?

– Nehezíti, mert a digitális technológia, a képszerkesztés lehetőséget ad az egyre jobb minőségű módosítások elvégzésére, viszont az ördög itt is a részletekben rejlik. Nekem épp elég, ha egyszer szerencsém van és találok valami szokatlant, míg a határsértőnek folyamatosan, minden papírral, minden ellenőrzésen szerencsésnek kell lennie. Ez a nagy számok törvénye alapján azért elég jó esélyt ad arra, hogy hibát találjunk.

– Ha valaki úgy döntene, hogy belevág az összekötő tiszti karrierbe, miben legyen erős?

– Nem én írom ki a pályázatokat, így nem tudom, pontosan milyen embert keresnek, de szerintem annak, aki jelentkezik, nagyon képben kell lennie a schengeni szabályozásokkal, a hamisítások fajtáival, és nagyon fontos a nyelvtudás is. Amikor felszereltem hivatásos rendőrnek, álmomban sem gondoltam, hogy bejárom majd a világot, és ebben nagyon sokat segített az aktív nyelvtudás. Az angoltudásomat is a külföldi munkakörnyezet tartja szinten, fejleszti.

– Az első benyomások alapján milyen ország India?

– Pont 11 évvel ezelőtt jártam ott először egy barátom esküvőjén, két és fél hetet töltöttem kint. India világszemlélet-formáló élmény mindenkinek jó és rossz szempontból is, hiszen nagyon sok kihívásnak kell megfelelni, de valójában átalakítja az ember világnézetét. Furcsa volt például megszokni, hogy a csapvíz, ami itthon nem okoz semmiféle gondot, Indiában nem iható. Volt, hogy inkább palackos vízzel mostam fogat, mert nem ismertem a helyi vízminőséget. Nagyon máshogy képzeltem el viszont az indiai konyhát az európai tapasztalatok alapján. Fantasztikus, csodálatos vegetáriánus fogásaik vannak, de semmi olyat nem találtam, amit egy indiai étteremben rendelhetnék Budapesten.

– Mennyiben élnek másképp az indiai emberek a magyarokhoz képest?

– Ebben nincsenek jobb vagy rosszabb megközelítések, egyszerűen ott máshogy élik a mindennapokat, mint itt. A hulladékkezelés például európai szemmel felfoghatatlanul kaotikus, ahogy a közlekedési moráljuk is nagyon más, mint itthon, míg a mindennapi életszemléletük, még a legszegényebbeknek is, sokkal stresszmentesebb, az emberek vidámak, ezt én is szívesen megtanulnám tőlük.

– Mivel telik a szabadidő?

– Egészen jó társasági életet élünk, az összekötő tiszti hálózaton keresztül egy kollegiális, majdnem baráti csapat jött össze, más nagykövetségi dolgozókkal is rendszeresek a közös programok. Összejövünk sütni-főzni, eljárunk éttermekbe, vannak helyi barátaink is, akikhez csatlakozva közösen kirándulunk. Láttam így a Tádzs Mahalt, jártam Nepálban hegyi túrán, ez feltölti az embert a munka mellett.

K. D.

FOTÓ: MÉSZÁROS BÁLINT, FEKETE ANDRÁS