Egyikük, Kiss Zsolt törzszászlós, 12 évig szolgált a Rendőrség Különleges Szolgálatánál (RKSZ), illetve a Készenléti Rendőrség Terrorelhárító Szolgálatánál (KR TESZ).

– Eredendően szolnoki vagyok, odavalósi a családom, így a katonai különleges egységeket valamennyire ismertem, hiszen ebben a városban működött a Magyar Néphadsereg mélységi felderítő zászlóalja is. Az egri katonai kollégium elvégzése után én is ide jelentkeztem tiszthelyettesnek – kezdte a bemutatkozást az egykori terrorelhárító. – A mélységi felderítő alakulatnál kapott ejtőernyős, hegyi, búvár- és katonai közelharckiképzés felkészített egyfajta különleges feladatkör ellátására, aminek alapja a katonai szemlélet volt: beszivárgás, információszerzés, szabotázs, túlélés, elkerülés, ellenállás, kimenekítés. Így a kiképzés tekintetében Szolnok is kemény hely volt, de a honvédségi kiképzésem semmi volt ahhoz képest, amit az RKSZ-nél összeállítottak. A hat hónapig tartó képzési rendszer akkoriban az országban a legbrutálisabb volt, amit ki lehetett találni. Én az első hónap után azt mondtam: „Köszönöm, megyek vissza a mélységi felderítőkhöz pihenni!” Végül a bajtársak segítettek, maradtam.

Így emlékezett vissza a kiképzés nehézségeire a törzszászlós, aki 1993-ban került át a Magyar Honvédség kötelékéből az RKSZ-hez.

– Amikor a terrorelhárító alapképzés végén bekerültem a 3. bevetési csoportba, akkor olyan megbecsülést, szeretetet, csoportkohéziót, összetartást, testvéri köteléket tapasztaltam, amit életemben addig soha. A honvédségnél is nagyon jó volt a közeg, de a nyomába sem ért annak a szakmai és emberi minőségnek, ami az RKSZ-t jellemezte. Ez a csoport teljesen más volt, mint amit a katonai különleges egységnél megszoktam. Itt egy tapasztalt, „öreg” rohamcsoportos segítette az újakat beilleszkedni. Ott tanultam meg, akkor jó a csoport, amikor úgy dolgozik, mint egy profi orvosi team, amelynek tagjai szavak nélkül is értik egymást, hogy mit csinál a másik, mi a feladat, és ebben az egyes végrehajtóknak mi a dolga. Így ha valaki kiesik a sorból, a másik azonnal át tudja venni a feladatát. Ezt rengeteg kiképzéssel értük el – összegezte csoportja belső működését.

Kiss Zsolt úgy látja, egy jó rohamcsoportosnak legalább három év kell ahhoz, hogy kiforrott szakemberré váljon, ez pedig csak folyamatos, életszerű kiképzéssel érhető el, amiből az alakulatnál nem volt hiány.

– Arra tréningeztek minket, hogy ne álljunk meg akkor sem, ha meglőnek minket. Sőt, lépjünk át a másikon is, ha őt meglövik, mert mögöttünk jönni fog a segítség. Ezerszer elmondták: csak akkor halhatunk meg, ha a kollegáink már biztonságban fedezéket találtak. Csak az volt a fontos, hogy harcoljunk tovább és oldjuk meg a feladatot. Ez a gondolkodás hihetetlenül összekovácsolta a csapatot, egymásért nagyobb felelősséget vállaltunk, mint saját magunkért és tudtuk, hogy kölcsönösen számíthatunk egymásra. Szükség is volt erre a bizalomra, mert kezdetben csak repeszálló pajzsaink voltak, amik komolyabb lövedékek ellen nem védtek.

A fizikai, mentális és szakmai felkészítés igazi mércéjét az éles bevetések adták, amelyekből a törzszászlósnak szolgálati ideje alatt több mint ötszáz jutott.

– Abban az időben nem volt Magyarországon másik olyan rendőri egység, ami hasonló feladatokat látott volna el, így gyakran megesett, hogy az éjszaka közepén 200 kilométeres sebességgel suhantunk, hogy megszakítsuk a kialakult erőszakos cselekményeket. Minden héten volt legalább egy vagy két bevetésünk, megtörtént, hogy egyik elfogásról mentünk át a másikra. Volt, hogy az ember reggel edzett kicsit, megebédelt, délután pedig az amerikai nagykövet autójában ült géppisztollyal a kezében, este pedig már egy repülő fedélzetén találta magát egy kitoloncolt külföldivel, akit biztonságban haza kellett szállítani. Mi is élveztük ezt a helyzetet, mert nekünk ez a kommandó életformává vált. A lakosság is nagyon hálás volt, hiszen mindig olyan feladatokat hajtottunk végre, amik az ő biztonságukat szolgálták. Így amikor, mondjuk, az utcán mindenféle autókból kiugráltunk, és elfogtuk, akit el kellett, abból mindig hatalmas látványosság lett. Egy-egy sikeres akciónk után olyan üdvrivalgás volt néha, mint a focimeccseken, az emberek a villamos ablakából lógva integettek nekünk – elevenítette fel 12 évi szolgálatának emlékeit Kiss Zsolt törzszászlós, veterán terrorelhárító.

K. D.

FOTÓ: RENDŐRSÉG